IDÉN IS Bárczi Piknik!

Szeptember 17-én, szombaton délelőtt a Bárczi Géza Általános Iskola ismét egy fergeteges hangulatú rendezvénynek adott otthont. A Bárczi Piknik néven már jól ismert, közkedvelt rendezvény, egy olyan, hagyományosan szeptemberben megrendezett program az iskolában, amelyen szülők, gyerekek, pedagógusok közösen vesznek részt. Minden évben remekül szokott sikerülni, nem volt ez másként idén sem.
Az iskola pedagógusai sokszínű, vidám programmal várták a diákokat és szüleiket.
Egy egész délelőttön átívelő Slope Bajnokság folyt az informatika teremben, ahol a délelőtt végén, Kántor Eszter tanárnő Slope Bajnokot avatott Kondor Belián 6.a osztályos tanuló személyében.
A hagyományos sportbemutatók, kézműves foglalkozások, táncos programok mellett, idén több újdonság is várta a résztvevőket:
a vártnál is népszerűbb Sütiszépségverseny, amelyben többnyire az anyukák sütiremekművei vettek részt, de szép számmal voltak valódi gyermekmunkák is, valamit az APUKA KUPA, melynek során a szurkolók vidám bíztatása közben, az apukák mérhették össze labdarúgó tudásukat.
A rendezvény zárásaként a boldog versenyzők az iskola igazgatónőjétől Sisa Péternétől Ica nénitől vehették át díjaikat: az Arany-fakanalat a 2. m osztály képviseletében Ágoston Barnabás és az Apuka Kupa Vándor-serlegét a 6. b osztály képviselője.
Ez is egy remek nap volt, diáknak, szülőnek, pedagógusnak egyaránt.
A galériában néhány pillanatképet nézegethetünk az eseményről.

Makai-Boros Anikó
2022.09.20.