„40 évesek lettünk!

Iskolatörténeti vetélkedő a Bárczi Géza Általános Iskola könyvtárában

2020 február 4-én az iskolai könyvtárban felső tagozatos diákok egy izgalmas, nagyszerű vetélkedőn vettek részt, melyet hosszas készülődés és előzetes csapatmunka előzött meg.

Három fordulóból álló vetélkedőt hirdettünk felső tagozatos diákjaink számára iskolánk és névadók életéről még 2019 novemberében, melyre 7 csapat jelentkezett.

A versenyző (3-5 fős) csapatok egy rövid teszt kitöltésével jelentkezhettek a versenyre, melyben az iskola tanáraival, tanulóival, névadójával kapcsolatban kutakodhattak a régi évkönyveinkben a helyes válaszok megtalálásáért.
A második forduló is kutató munkát igényelt egy kis kalanddal fűszerezve, melynek a feladatait a jelentkezési lap átadásakor kapták meg a könyvtárban a csapatok.
Gyűjts! Alkoss! Kutass! Ebben a három témakörben lehetett feladatokat végezni és előzetes pontokat szerezni.

Nagyon változatos feladatok közül válogathattak a gyerekek.

Keresni lehetett tárgyakat, fényképeket, emlékeket az iskolával kapcsolatban az iskolai emlékiállításra. (pl. fénykép, régi tankönyv, úttörő nyakkendő, régi ellenőrző…..)

Készíthettek a versenyzők plakátot is, amelyen a leadott emlékek, dolgok fényképei szerepeltek rövid szöveges magyarázattal vagy Bárczi Géza életével kapcsolatban!

Az ügyesebb kezűeknek lehetősége volt makettet megálmodni az iskoláról, amely bármilyen technikával készülhetett.

A kis „íródeákok” pedig írhattak mesét, novellát, levelet „Az iskolai élet örömei és nehézségei” témakörben. Sok megható, szép munka született. Voltak csapatok, akik riportot készítettek iskolánk tanáraival.

Sok izgalmas nevetéssel, kalanddal teli percről számoltak be azok a kis csoportok is, akik Bárczi Géza lakóhelyét keresték meg együtt és fotózkodtak előtte le.

A versenyzők a várva várt verseny napján először 3-5 percben beszámoltak az eddigi munkájukról. Ezt követte egy nagyon izgalmas internetes vetélkedő, melyet Várhalmi Eszter tanárnő, Ollé Katalin tanárnő és Sziklai Edit könyvtáros-tanár készített elő és vezetett le.  A hozott pontok és a helyben szerzett pontok adták a vetélkedő helyezési eredményét.

A legkiemelkedőbb teljesítményt a folyamatos versenyben a 6.b osztály tanulói nyújtották, a szóbeli vetélkedőt pedig  a 8.a osztályosok csapata nyerte meg. Oklevelet, könyvet kaptak a tanulók és nem utolsó sorban egyben egy emlékezetes, kellemes délutánt.