2018. február 17.-én az énekkarosok kis csoportjával Illényi Katica jubileumi koncertjén voltunk.

Aki egy kicsit is utána olvas a zenész életrajzának, láthatja, hogy a művésznő – a testvéreivel együtt – nyitott a különböző stílusok közötti kalandozásra.
Az előadás alatt megelevenedett fantáziánkban a „cápavadászat”, az argentin tangó, a sztepp-tánc, kávézás a tengerparton éppúgy, mint a „Négy évszak” valamennyi hangulata – belecsempészve Vivaldi örök értékű dallamait. Különleges érdekességet jelentett a hangszerek újszerű megszólaltatása: a vonók pattogtatása, a húrok csattogtatása a zenekari játék közben. De hallhattunk zsinórral megszólaltatott hangokat a csellón gyönyörű dallamokkal átszőve. A műsor végén a teremin hangját hallhattuk, amiből a szép dallamok elővarázslása csak sok-sok gyakorlás után valósítható meg.
A zenei élmény mellett egy elgondolkodtató tanulsággal is szolgált az este: a tárgyi tudás mellett tudjunk nyitottak lenni az újszerű dolgokra úgy, hogy az értéket lássuk meg bármiben, ami elénk kerül.