„Tanítsuk meg gyermekeinknek látni a Csodát!”

Iskolánk minden évben, szeptemberben hagyományosan megünnepeli a nagy meseíró, Benedek Elek születésnapját.

A humán munkaközösség most egy kedves meglepetést tartogatott a tanulók számára. Meghívott vendégünk, Böde Péter vándor meseíró kellemes, élményteli elődását hallgathatták meg rendhagyó irodalom órák keretében iskolánk tanulói. A vallomásokkal teli beszélgetés sok tréfás percet, sok mosolyt varázsolt nemcsak a gyerekek, de az őket kísérő tanítók, tanárok arcára is. Böde Péter 2003 óta járja az országot maga készítette gyermekeknek szóló mesekönyveivel, színezőivel. Sok kedves állatos történetet írt. Elmondta, hogy az állatok élete mindig elvarázsolta. A mese által bensőségesebb kapcsolatot tudunk teremteni az élővilággal és a világ ezer csodájával. A magyar nyelv sokszínűségét, páratlan kifejezésmódját, játékosságát is bemutatta vendégünk mókás versikék közös felolvasásával. Szó esett a rovásírásról, az olvasás és az alkotás öröméről is. Az előadást követően a tanulók megtekinthették az író könyveit, vásárolhattak belőle és kérésre a saját példányukat dedikálta is a meseíró. Ez a rendkívüli irodalmi délelőtt emlékezetes lesz még sokáig számunkra. Folytatásképpen pedig az iskolai könyvtár a Népmese Napja alkalmából meseíró versenyt hirdetett az iskola tanulói számára „Bárczi-varázs” címmel. Olyan meséket és hozzá rajzolható illusztrációk készítését várja november közepéig, amelyek a Bárczi-suli életéhez, személyeihez kapcsolódnak és tele vannak csodával és varázslattal. Házi mesekönyv készül majd az alkotásokból, melynek legjobb írásait oklevéllel és könyvvel jutalmazza a zsűri.

képek