Már három éve indult az a túra szakkör (hivatalos neve Túra Kúra Kockulás ellen 😊), amibe havonta egyszer bármelyik felsős évfolyamból csatlakozhat az a tanuló, aki szereti a természetet és szeret kirándulni, kalandozni.
Idén az első alkalom egy rendhagyó túrával indult: most vasárnap egy napfelkeltét néztünk meg a gyerekekkel a Róka-hegyen (ilyen még nem volt).
Meglepően sokan jelentkeztek, hogy vállalják a korai kelést (09.26-án a Nap 6:33-kor kelt fel), aminek nagyon örültünk. 😊
21 fantasztikus gyerek és 4 szülő látta a napfelkeltét. Köszönet azoknak a szülőknek is, akik nem jöttek el, de felkeltették időben a gyereküket. És külön köszönet Kolláth gyerekek édesapjának Kornélnak, aki még naptávcsövet is hozott, hogy a gyerekek közelebbről lássák a Holdat, aztán pár perccel később a Napot és a napkitöréseket.