„Színház, zene, tánc”
2019. május 2-án délután három iskola vette birtokába a Békásmegyeri Közösségi Ház színháztermét. Az idén a Bárczi Géza Általános Iskola szervezésében második alkalommal mutathatták meg tehetségüket a Bárczi, a Csillaghegyi és a Medgyessy Ferenc Általános Iskola.
Mindhárom iskola Tehetségpont, ahol megkülönböztetett figyelemmel segítik azokat a gyermekeket, akik valamilyen műveltségi területen kimagasló teljesítményt érnek el.
Egy évvel korábban „Varázsceruzák” címmel a kis „képzőművészek” mutatkozhattak be alkotásaikkal, mely nagy sikert aratott. Már akkor megszületett a gondolat, hogy milyen jó lenne hagyományt teremteni.
Az idén a Bárczi Géza Általános Iskola összefogásával az irodalom, a zene és a tánc töltötte meg azt a másfél órát, melynek során lélekemelő produkciókban volt része mindazoknak, akik a nézőtér sorait megtöltötték.
Fergeteges előadással mutatkozott be a Csillaghegyi Általános Iskola Mazsorett csoportja, színjátszói, valamint Jeney-Till Szonja, aki dalcsokrával gyönyörködtetett minket. Ezzel a produkciójával korábban a kerületi népdaléneklési verseny első díját, sőt a fővárosi megmérettetés arany fokozatát is elnyerte.
A Medgyessy Ferenc Általános Iskola képviseletében Berki Kevin – korcsoportjának első helyezett prózamondója – csalt mosolyt a hallgatóság arcára egy humoros írás előadásával. A Kincső Néptáncegyüttes ragyogó arcú táncosaival és a rájuk jellemző magas színvonalú, igényes produkciójával varázsolta el a közönséget. Több mint 40 éve óvják, őrzik és adják tovább nemzedékről nemzedékre nemzetünk tánchagyományát. Nevükhöz számtalan hazai és külföldi siker fűződik.
A Bárczi Géza Általános Iskola tehetséges növendékei közül Széles Hanna kedves előadásával, angyali lényével szerzett derűs perceket a közönségnek. Ő az idén a negyedik osztályosok versenyében megnyerte a kerületi prózamondó kategóriát. Színvonalas előadással mutatkozott be az iskolai színjátszókör is, akik ezzel a darabbal a József Attila Színház pódiumán is jeleskedhetett már néhány hete, ahol Aranydiplomát vehettek át. A hangszeres zene műfaját Kovács Péter, iskolánk tehetséges zongoravirtuóza képviselte. Lélekmelengető, művészi előadásával rendkívüli élményhez juttatta a hallgatóságot.
Mindhárom intézmény résztvevő diákjai méltón képviselték ezen a délutánon a tehetséget, az értéket és a magas színvonalat. Köszönjük nekik és felkészítő tanáraiknak ezt a szép délutánt!