A novemberi és a decemberi péntek délutánok sem teltek izgalmas programok nélkül.

November végén a Cikk-cakkosokkal társasjáték délutánt rendeztünk. Igaz, hogy nem voltunk olyan sokan, de a jókedv annál magasabbra hágott. Legérdekesebb társasjátékok a “turbo doki”, “solo kártya”, “ticket to Ride Európa” és az “akasztófa” voltak. A változatosság kedvéért félidőben kimentünk az udvarra kidobózni, majd utána folytattuk a társasozást. Nagyon vidám délután volt.

Ellátogattunk az Aquncium Múzeumba is. A múzeumpedagógusunk nagyon kedvesen fogadott minket. Először egy térkép segítségével mutatta meg nekünk az eredeti római Aquincum várost, aminek a maradványait ma is láthatjuk. Az emeleti teremben római kori mozaikokat mutatott nekünk, egy római kori orgona másolatát láthattuk, a hangját hallhattuk és még korabeli használati tárgyakat is megtekinthettünk a kiállított vitrinekben. Az alagsori helységben lehetőségünk nyílt mozaikot készíteni. Apró színes üveg négyzet darabokból csemperagasztóval készültek a mozaikjaink. Nagyon élveztük ezt a foglalkozást. Az alkotásainkat haza is lehetett hoznunk. Ezt a múzeumot ne hagyjátok ki.

Mikulás napján felkerekedtünk és a hévvel elmentünk az óbudai kézműves adventi vásárba. Valamennyi pénz vittünk magunkkal, így meleg teával, forró csokival védekezhettünk a hideg ellen. Volt aki, a tepertőre, a szalonnára és a lángosra is ráéhezett. Gyönyörű kézműves termékek látványában gyönyörködtünk és belehallgattunk az Andor Ilona Ének-Zene Általános Iskola kórusának az előadásába. A hideg, a sok szépség, az illatok és a kórusmű igazi karácsonyi hangulatba ringatott bennünket.

Képek